NIKODÉMUS BIBLIAKÖR

Szentignáci lelkiségű katolikus közösség

  • A betűmĂ©ret növelĂ©se
  • AlapĂ©rtelmezett betűmĂ©ret
  • A betűmĂ©ret csökkentĂ©se

E-mail Nyomtatás PDF

A 100 éves Centenáriumi Évforduló kapcsán meghirdetett „Jezsuita nyomok Magyarországon” pályázatra készült esszé a történelem viszontagságai folytán sajátságos módon ma már nem Magyarország területén, azonban az akkori Anyaország eseményeit felölelve emlékszik vissza el?deink állhatatos munkájára, miként telepedett meg a jezsuita rend Szatmáron, és milyen nyomokat hagyott maga után a közelmúltban a szétszóratás, a kommunizmus idején.

P. Godó Mihály SJ személyén keresztül ismerhetjük meg a Krisztus Urunk iránti mély elkötelezettségb?l fakadó helytállás és áldozatvállalás számtalan formáját, a jezsuita szemlélet? gondolkodásmód életképességét a kommunista üldöztetés idején, és a kijelölt irányt, melyet mindannyiunk számára követend?nek ajánl.


I.

Történelmi áttekintés a századfordulót követ? szatmári Jézustársasági Püspöki Konviktus és Rendház tevékenységér?l

 

Jézus Társasága, mint tanító és missziós rend, magas színvonalú képzésben részesített szerzeteseinek tevékenységével, a mindenkori lelki szükségletek széles kör? kielégítésén keresztül, tartós szellemi és lelki értékeket termelve er?sítette a sok oldalról fenyegetett katolikus egyházat.

Magyarországon 1561-ben, Erdélyben Báthory István hívására telepedtek le az els? szerzetesek 1581-ben, Szatmáron 1583-ban jelentek meg. A szatmári kollégium alapításáról szóló adománylevelet Pázmány Péter 1636 -ban írta alá. Viszontagságos történelmi id?kön át vezették a kezdetben kisgimnáziumként m?köd? iskolát 1773-ig, a rend feloszlatásáig, folyamatos harcban állva a protestánsokkal. A rendet 1814-ben Vll.Pius állította vissza, és Hám János, az akkori megyéspüspök ismét a népmissziókat tartó, lelkigyakorlatokat szervez?, az ifjúság helyes nevelésével foglalkozó rendre bízta a konviktust. Utódja, Haas püspök 1863-ban a szerzetesi kiváltságok mell?zésével a papnevel? intézetet is a Társaságra bízza.

A jezsuita atyák a diákok tanulásra késztetésén kívül lelki m?veltséggel rendelkez?, erkölcsös fiatalok képzésére törekedtek, e célt szolgálta az ezévben (1863) életre keltett, a Sz?zanya bens?séges tiszteletén alapuló Mária Kongregáció.

Jézus Társaságának Szatmárra telepedésekor székhelye a mai Kálvária templom területén állt, az itt álló kápolnát 1907 októberében kezdte átépíteni P.Schäfer Jakab, s az elkészült templomot 1909 június 6-án Jézus Szívének szentelték. A kápolnában megvalósult Jézus Szíve tisztelet 1868-ból ered, amikoris megalapították a Jézus Szíve Társulatot.” Meszlényi Gyula püspök nagy tisztel?je volt Jézus Szívének, ezért a jezsuiták segítségével, 1888-ban Jézus Szíve ünnepén egyházmegyéjét neki ajánlotta fel a Kálvária kápolnában”. 1 1897-t?l Jézus Szíve körmeneteket tartottak a Kálvária kertben, melyre az egész környékr?l érkeztek zarándokok. Az új templomban virágzó hitbuzgalmi élet folyt, a kitör? világháború miatt azonban hamarosan megtorpant a rend munkája.

Az els? világháború idején a konviktus hadikórházzá vált, a katolikus gimnáziumot a román hatóságok román gimnáziummá alakították, így bentlakói a magyarnyelv? református gimnáziumban tanulhattak csak tovább. 1919 áprilisától az érintkezés a rendház és a fels?bb elöljárók között ellehetetlenedett, 1927-t?l a konviktus és a világi papnevelde irányítása a világi papok kezébe került.

1940-ben a Bécsi döntést követ?en Szatmár megye újból Magyarország része lett, megnyílt a magyar tannyelv? katolikus gimnázium, így a jezsuiták el?tt ismét megnyílt a diákság nevelésével való foglalkozás lehet?sége is. 1941 júniusától a Jézus Társaság átveszi a Püspöki Konviktus vezetését P.Kollár Ferenc személyében, segítségére Tamás János és Feny?vári Antal magisterek voltak.

P. Kollár két éven keresztül vezette a Püspöki Konviktust, képviselve Hám János alapító szándékát: az intézeti nevel?munka révén biztosítsa a papi utánpótlást, ápolja a tanítói és kántori hivatásokat, és a falusi gyermekek nevelése révén gondoskodjék a falu jó szellem? intelligenciájának pótlásáról. A háborús viszonyok között is az intézmény anyagi biztonságára törekedett, ” mindenekel?tt az alapvet? emberi erények, f?ként a becsületesség megvalósítását hangsúlyozta és gyakoroltatta; megkívánta a gyermekek tiszteletét, önállóságra és szabadságra nevelését” 2

Gimnáziumi hittantanárként igyekezett tanítványainak látókörét tágítani, azon diákok „lelki és szellemi igényeit kielégíteni, akik többre vágytak, vagy megítélése szerint többre voltak hivatottak. A napi szentmise mindig élményszer?, közösségi és átélt volt, növendékei szívesen vettek részt azon, bár nem volt kötelez?.”3

Fontos és eredményes volt a világi papsággal való ?szinte barátság kiépítése. A konviktus melletti rendház valóságos otthona lett a vidékr?l gyakorta belátogató papságnak, itt került sor a lelkek rendbehozatalára, rekolekciókra, gyóntatásokra. Különös szeretettel fogadta a görög és ruszin szertartású papokat. ? volt a kezdeményez?je annak is, hogy a konviktus kelet-magyarországi bázisa legyen a KALOT mozgalomnak.”5

Ezt követ?en egészen az államosításig a rendház élére P.Schmidt Ferenc került, 1944-ben házgondnok, prefektus és gimnáziumi hittantanár az intézményben P.Radányi Rókus, aki a Kálvária és a Kongreganista c. lap szerkeszt?je is volt.

E vidék szülötte a jezsuita rend egyik kimagasló képvisel?je, egykori Hám konviktusi növendék, P.Napholcz Pál, aki 1933-35 között Szatmárnémetiben volt jezsuita novíciusmester, szónok, gyóntató, prézes és censor, akit a Szentszék az egyesített szatmár-nagyváradi egyházmegye püspökévé nevezett ki 1940-ben, ám az id?közben bekövetkezett bécsi döntésre hivatkozva, saját kérésére eltekintettek felszentelését?l. 1942-ben Provinciális lett, tragikus hírtelenséggel, 1943-ban halt meg Kassán (a magyar rendtartomány történetében els?ként személyében hunyt el aktív Provinciális)

A szatmár-nagyváradi egyházmegye püspökévé dr.Scheffler Jánost, egykori jezsuita növendéket szentelték fel. A párizsi békediktátum következményeként az egyházmegye plébániái négy országba kerültek, mindössze 55 maradt Romániában. Scheffler Püspök a gyermekkorban megismert jezsuita szellemiség birtokában hatékonyan együttm?ködött a Jézus Társasági szerzetesekkel a konviktus nevel?munkájában, majd a kés?bbiekben a békepapi mozgalom ellentáborának megszervezésében. A Securitaté 1950-ben a nemzeti egyház eszméinek terjesztésére szólította fel, vélhet?en ?t szemelték ki a Rómától elszakadt egyház püspökének. Válasza csupán ennyi volt: „Nem tehetem”. Románia egyik leghírhedtebb börtönében, Jilavan az ?t ért kínzások, testi-lelki gyötrelmek következtében halt vértanúhalált 1952-ben. A börtön temet?jében elhelyezett maradványait 1965-ben Galambos Ferenc, a Szatmári Székesegyház plébánosa egy utazótáskában szállította haza. Scheffler János vallotta, hogy katolikus papnak nem szégyen kommunista börtönben meghalni, hiszen a kötelesség teljesítése, hitéhez, elveihez való h?sége juttatta oda, ezért hát nem alaptalanul tekinti és tiszteli ?t egyházmegyéje vértanúként.

( Dr.Scheffler János boldoggá avatásának ügye Schönberger Jen? szatmári megyéspüspök 2009.02.25.-i tájékoztatása szerint jelenleg a 68. helyen áll)

 

II.

és a jezsuita „nyomok”

 

P.Godó Mihály 1945.07.31-én, szt. Ignác napján kapta az utasítást, Szatmárra küldik, ugyanis Erdélyt visszacsatolják Romániához. A román magyar határ átlépésekor csomagjából el?került egy román nyelv? püspöki levél, melyben megköszönik a román katonáknak nyújtott fizikai és lelki ápolását. A határ?r ezt megtudva szabad járást biztosít Godó atya részére a román magyar határon. Ez lesz az a lehet?ség, melyet a kés?bbiekben kihasználva közvetít?ként léphet fel Márton Áron és Mindszenty hercegprímás között.

A szatmári jezsuita fellegvárban otthonosan mozgott, hiszen diák-, majd novícius éveinek egy részét itt töltötte. Kezdetben hittantanárként tevékenykedett, hadifoglyok ellátásában segédkezett az irgalmasrendi n?vérekkel együtt, majd cigánypasztorációval foglalkozott.

46-ban Márton püspök kolozsvári egyetemi lelkésznek nevezte ki. Vasárnapi szentbeszédei az ateizmus ellen, ?seink hitének meg?rzésére buzdították híveit, ami miatt kezdetét veszi üldöztetése.

El?ljárói Szatmárra helyezték ismét, menteni próbálják a Kolozsvárott egyre forrósodó ellenállásból, egyúttal tartalékolva ?t arra az id?re, amikor egyenesen és nyíltan szembeszállva a kommunizmussal a nemzeti egyház felállítása ellen tevékenykedhet.

Mivel teológusként eredetileg leprások közé, misszióba készült, megpróbálta áthelyezését kérni más országba, de provinciálisa nem engedte, mondván Románia is missziós terület jelen pillanatban s van itt lelki leprás b?ven…

1948-ban felügyel?ként dolgozott tovább Szatmár püspöki konviktusában, a nacionalizálásig hittant tanított, amikoris kitiltják a rendet az iskolákból, a hittanórákat felváltotta az ateizmus oktatása, és ezzel elkezd?dött a katolikus egyház kálváriája. A jezsuita vagyon elkobzását követ?en híveit kend?zetlenül felvilágosította arról, hogy az egyházat halálra ítélte a kommunista rezsim, s csak a hívek hite teszi él?vé és tartja életben. Nyílt, kemény, megalkuvást nem t?r? beszédei világosan felfedték az akkori helyzetet a hívek el?tt. A bukaresti nuncius leveleit továbbította az erdélyi püspökségek részére, s Szatmár templomaiban hirdette, mire készüljenek a hívek, s hogy senkivel ne álljanak szóba.

Még ezévben Szamosújvárra internálták, ? azonban - felhasználva a ferencesek népszer?ségét - sikeresen továbbszervezte a békepapi ellenállást erdélyszerte. 64 munkatárs, Jézus Szíve Népleányok, Szociális N?vérek, ferencesek, jezsuiták és civilek karöltve terjesztették P.Godó röpiratait, melynek köszönhet?en a templomokat ki?rítették, még miel?tt a békepapok érintkezésbe léphettek volna a hívekkel. Világosan átlátta a kommunisták szándékát, és „pár lépéssel” el?ttük járva gyakorlatilag ellehetetlenítette tevékenységüket. „Uram! Micsoda feladat!!!”- emlékszik vissza Godó atya a kés?bbiekben erre az id?szakra - „..a mi népünk élete az Isten-hit. Ha elszakítanak bennünket az Istent?l, halálra vagyunk ítélve, vigyázzatok, mert a legveszettebb ellensége Istennek a kommunizmus. Elárasztottuk Erdélyt, nem tudtak lélegzetet venni a kommunisták.”7

Godó atyát a P.Provinciálissal együtt tartóztatják le, megkezd?dött majd egy éven át tartó kíméletlen kihallgatása, azonban a legaljasabb, legfondorlatosabb megaláztatások, fizikai bántalmazások árán sem sikerült ?t megtörniük, Godó Páter nem vallott. A Jilavai börtönbe elit értelmiséggel került össze, akik tisztelték a jezsuitákat, s akiknek teológiai, filozófiai el?adásokat, kis csoportban harmincnapos lelkigyakorlatot tartott, elkezd?dött tehát lelkipásztori munkája rabtársai körében. ”A katolikus papoknak becsületük volt mindenütt.”8 – emlékezik Godó atya Testamentum c. könyvében.

Majd Moldvába, magánzárkába került, a külvilágtól teljes elszigeteltségbe. „Ramnicu Sarat lett a szenvedés szentélye, legdrágább emléke életemnek. Majdnem nyolc évig voltam egyedül, nem láttam embert.(…) Mit csináltam? Hát, egyszer az életben kiimádkoztam magam, elvégeztem a lelkigyakorlataimat újból és újból, (…) felfrissítettem francia, német, latin tudásomat. (…) utána vettem a filozófiát, délután volt a teológia, beosztottam magamnak, hiszen tanárkodtam, el? kellett készülnöm az órákra, benne voltam, mert Jilaván 100-nál több konferenciát tartottam.”9

1956-ot követ?en senki nem ismerte P.Godó hollétét, még rabtársai sem. Rövidesen azonban egy tábornoki látogatás során alkalom nyílik felfedni kilétét. Godó atya – mivel gondolatban ismét néhány lépéssel el?bb járt – amikor nevét kérdik, halkan ejti ki, hogy megismételtesse, s másodszorra már jól érthet?en válaszol: Godó Mihály jezsuita vagyok. Így jutott a börtön többi rabjának tudomására, hogy a Páter életben van, itt él köztük. Id?közben megszerzett tüd?baját egy bukaresti szanatóriumban kezelték, ahol megtanult morzézni, és visszakerülve Ramnicu Sarat-ra felismerte a különféle zajokból, köhögésekb?l, hogy morzéjelekként értelmezve ismét lehet?sége nyílt pasztorálni. „Kezdtem én is bekapcsolódni a börtönéletbe, hiszen Istenr?l volt szó!”10- mondja visszaemlékezésében. P.Godó, lévén súlyos tüd?beteg s a kegyetlen börtönévekt?l legyengült volt, a jeleket fordítva alkalmazta, kib?vítve orrfújással, köhögéssel, és amikor egy besúgót költöztetnek mellé, hogy felfedje a rabok közti kommunikációt, a rabok lebuknak, egyedül a szerzetes menekül meg, hiszen az ? kulcsát nem tudták megfejteni. Esténként rózsaf?zért imádkozott, a tized végén köhögéssel jelezve a többieknek, hogy hol tart, alkalmanként gyóntatott és lelki vigaszt nyújtott börtöntársainak.

Élete alkonyán így gondolt börtönéveire: „ A börtönbe zárt románok a katolikus papságnak az elitjével találkoztak, és veszekedés volt értünk, hogy melyik terem kapjon katolikus papot. Olyanok voltunk, mint a szép lány a bálban, kapósak. Sokan katolizáltak akkor, és nagyon sokat nyert a katolikus egyház az ortodox tömegben, (…) a katolikus egyházról az ortodoxoknak ellenséges fogalmuk volt, ami sokat enyhült a találkozás által.”11

Szabadulását követ?en Szamosújvárra került, majd a temesvári egyházmegyébe jelentkezett, mivel korábbi tevékenységi területeit nem foglalhatta el, és papi hivatásához a végs?kig ragaszkodott. Mehádia, Herkulesfürd?, Toplet, és Sumita voltak P.Godó Mihály soron következ? állomáshelyei, mindenütt a felmerül? igényeknek megfelel?en képviselte Isten szent ügyét, templomot, parókiát épített, újított, s közben viselte gondját híveinek.

Egészen 1979-ig. Akkorra ugyanis újból megelégelte az államvédelem ateizmus ellenes beszédeit, mindenre kiterjed? felvilágosító tevékenységét, a kommunizmus- és az államf?-, Ceausescu ellenes propagandáját. Hat év börtönnel sújtották ezért. Gyilkosok közé került, akiknek lelki ápolásával, gyóntatásával ismét teret kap lelkipásztori tevékenysége. Az itt megélt lelki élmények hatására kérvényezte, hogy élete végéig maradhasson köztük, végezhessen pasztorációt a gyilkosok között. „Sajnos nem tudunk eleget tenni az óhajának, mert nálunk ateizmus van.”12 – volt a válasz. Két év után szabadult, s hogy egyházi el?ljárói rehabilitálják, hiszen alaptalan vádak miatt ítélték el, Orsovára került plébánosnak, majd Újarad, Mihala, Pankota, Gársa és végül Szentanna voltak állomáshelyei.

Az 1989 decemberében felszámolt Ceausescu diktatúrát követ?en az egyházi élet újból felélénkült, az egykori konviktorok - emlékezetükben meg?rizve Godó Atya áldozatos tevékenységét - újból kapcsolatba léptek vele, 92-ben öregdiák találkozót szeveztek. P.Godó örömmel látogatott újra Szatmárra, s ezid?ben az irgalmasrendi n?véreknek lelkigyakorlatot is tartott.

Egykori diákjainak szeretteljes fogadtatását kés?bbi levelében így köszönte meg: „Jó Feri! Nagyon megörvendtem kedves soraidnak. A magam részér?l szintén kívánok Neked és Tieidnek minden jót, különösen annak a Kedves Bandának, akik oly szeretettel bántak velem Szatmárt. Hiába, most is érezhet? a régi szellem. És most értékeli az ember, mit jelent egy római katolikus iskola. Olyan jó ott Nálatok lenni! Ott még a leveg? is katolikus. Nem a nagy szólamok és a lángolások katolicizmusa, hanem a mindennapi áldozat az, ami oly széppé teszi ennek a városnak a szellemét.”A

Tudod nagyon jól, hogy mennyire érdekel minden lélegzetvételetek, hiszen gyerekes honvágy fog el, ha csak rágondolok a Kálvária és a többi templomra, a h?séges, tiszta, becsületes, munkás, vallásos és vidám ifjúságra, és ennek a városnak áldott népére.”B

P.Schmidt Ferenc, egykori rendházf?nök a találkozó alkalmából levélben köszöntötte testvéreit, ahogy fogalmazott ”ez az ünnepség azt is sugallja számunkra, hogy szüntelenül imáinkba foglaljuk Szatmárnémeti városát és híveit, hogy Szent Ignác fiai egykor majd ismét visszatérjenek és embertársaik szolgálatával Isten nagyobb dics?ségét hirdessék.”C

Godó Atya mindent túlél? humora öregségére sem lankadt: „Képes vagyok dolgozni. Húzom az Úr igáját, mint egy kivénült bivaly. A jezsuitát egy kis anekdota jellemzi: Bácsi - kiált egy kis srác a kocsisnak – megdöglött a lova! Megdöglött ez fiacskám régen, csak most esett össze!”D – írja egyik 1991-ben kelt levelében.

1994-ben a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Középkeresztjével tüntették ki munkásságát, melyet Entz Géza államtitkár adott át. P.Godó ”köszön?beszédében bírálta a magyarországi katolikus egyházat, melyben a rendszerváltás nem történt meg. Köszönöm, hogy önök hozták ezt a kitüntetést és nem a magyar katolikus püspöki kar, így megkíméltek attól, hogy visszautasítsam – mondta”11

1996-ban így rendelkezett egy magánlevelében az újjákezdésr?l: ”A legfontosabb teend?nek tartsátok, hogy a jezsuita rendet - legalább szerény rezidencia formájában - visszaállítsátok a szatmári egyházmegyében. A megyés F?pásztor minden bizonnyal mellettetek lesz és a papságnak is otthona lesz egy ilyen kolostor, ahol sebeit gyógyította a múltban, és szellemileg, lelkileg mindig vitt magával valamit hívei számára. Figyeld a történelmet, milyen nagy szerepe volt a múltban a katolikus férfiaknak ilyen tekintetben.(…) meg fog rendíteni, mennyire mögétek áll a Szatmár megyei papság, a derék n?vérek és az áldott szatmári nép…”E

Lelki végrendeletében is, mint élete során mindig, buzdított: „Nagyon szeressétek hazátokat, Magyarországot. És nagyon jegyezzétek meg, hogy az ima old meg mindent. Úgy imádkozzatok, hogy az a szenvedélyetek legyen. Mindenre jó az ima; megszenteled vele az életedet, az id?det, a lelkedet, a lelkeden keresztül a környezetedet. Ami a legérdekesebb, hogy ez olyan semmiségnek látszik, de ez nem igaz. Ha gyászolsz, imádkozz; ha el vagy keseredve, imádkozz; ha elhagyott a házastársad; imádkozz; ha semmibe vesznek; imádkozz. Mindig legyen ott a fohász:”Igen, Atyám!” Meglátod, átalakul az életed. Amikor beléptem a rendbe, képzeletben rajzoltam egy kört a Golgotai kereszt köré. Beléptem oda, és ott maradtam. Mindig a Keresztrefeszített érdekelt. ? ad megoldást mindenre. Ott a szívében a fájdalmam, válaszol, csak szólnom kell hozzá.”12

Nem sokkal halála el?tt egyik volt tanítványának írta: „csak egy óhajom van, hogy eleget tegyek a betegségem el?tti meghívásaimnak, és azután lassan elkezdem én is lélekben bontani földi életem sátorát.”F

1996 szeptember 24-én, Szt.Gellért napján helyezték szül?falujában, Kisiratoson örök nyugalomra, lelke visszatért minden id?ben h?ségesen szolgált Urához, Jézus Krisztushoz.

Források:

1 Bikfalvi Géza: A szatmárnémeti Kálvária- templom

2, 3, 4, 5, 6 Pálos Antal SJ: Magyar Jezsuiták Vallomásai, Anima Una

7, 8, 9, 10 Godó Mihály SJ: Testamentum, Gloria Kiadó Kolozsvár, 2002.

11 Erdélyi Napló, 1996.nov.27

12 Szabó Mihály: „Jaj a néma kutyának!” c. írása, Távlatok, 2006

A, B, C, D, E, F Magánlevelezésb?l származó részletek (1991-1996)

Egyéb felhasznált irodalom:

Bura László: H?ségesen, fáradhatatlanul

(Scheffler János szatmári megyéspüspök életútja)

Bura László: A jezsuiták Szatmáron

Magyar egyháztörténeti Vázlatok, Regnum, 1997/2

Provinciánk hírei 72 sz. (különszám) megjelent 1943. február

 

Függelék

 

A jezsuita rend nevel? tevékenységének széleskör? hatása volt egyházmegye szerte, a diákokon keresztül domináns szellemiségük megszólította azok szüleit is.

(az alábbiakban idézet egy Szatmárnémetiben,1947.december 20-án kelt Konviktusi levélb?l )

„…a gondjainkra bízott gyermek nem csak az iskolaév folyamán, hanem a vakációban is érdekel bennünket. Ha egyszer a gyermek otthona nemcsak a szül?i ház, hanem a körülmények folyamán azzá lett a konviktus is, akkor önmaga sem szüleié csupán, hanem a mi gyermekünk is. S ha a szül?t érdekli, mit tesz gyermeke az iskolaév folyamán, akkor a nevel?nek is tudnia kell, mi történik neveltjeivel a vakáció alatt. Szül? és nevel? munkája csak akkor lesz igazán eredményes, ha összefogva, közös akarattal igyekeznek kialakítani e kétarcú, de alapjában egyetlen, egységes eszményképet.

Az eszmény egyik arca a tökéletes ember. Gyermekeink különböz? mérték? tehetséggel megáldva jönnek a világra. El nem érhet? ábránd és nagy igazságtalanság lenne mindegyikt?l egyformán kiváló eredményt követelni. De a legügyetlenebbt?l, a legelmaradottabbnak látszó fiútól is megkívánjuk, hogy istenadta tehetségeihez, képességeihez mérten, a t?le telhet? legnagyobb eredményt érje el. Ki kell fejlesztenie testi képességeit: szüksége van egészségre, b?séges és tápláló étkezésre, mozgásra, játékra, sportra. De f?képpen ki kell m?velnie értelmét, emlékezetét, akaratát és jellemét, hogy élete gazdag és tartalmas legyen, hogy szellemi erejével, fölényével és ügyességével megállja a helyét a mindennapi küzdelmekben, s hogy teljes fölkészültséggel szolgálhassa azt az emberi társadalmat, amelynek maga is tagja. A m?vel?dés els?rend? eszköze a tanulás. Kérjük a kedves szül?ket, hogy a vakációban adjanak meg minden lehet?séget gyermeküknek az egészséges pihenésre, játékra, sportra, szórakozásra, ugyanakkor azt is kérjük, nézzék át gondosan a mellékelt értesít? lapot. Ez a lap a gyermek haladásának és szorgalmának körülbelül igazi képe. A jó eredményt dicsérjék meg, a hanyagságot azonban tegyék szóvá, s a szül?i tekintély és szeretet szavával igyekezzenek a gyermeket a komoly munka szükségességér?l meggy?zni.

Az esemény másik arca a tökéletes keresztény. Nem holmi érzelg?s, mellékes vallásosságról van itt szó, hanem arról az egész életet krisztusivá formáló, jellemer?t és önlegy?zést követel?, egyént és társadalmat egyedül boldogítani képes természetfeletti hitr?l, amelyet a katolikus Anyaszentegyház hirdet. Elárulnók Istent?l kapott hivatásunkat, ha csak egy tapodtat is engednénk e téren, s nem törekednénk nyíltan és határozottan arra, hogy a hozzánk került gyermeklélekben kihajtson a keresztségben beléültetett hit. Aki tehát hozzánk adja fiát, az nem tekintheti a konviktust puszta kosztos helynek, hanem számoljon azzal, hogy gyermekét itt határozottan és hangsúlyozottan az igazi keresztény életre tanítják.

De ne higgye azt, hogy ezzel minden gondot elhárított a maga válláról! Ahogy a földbe vetett búzamagnak nemcsak a kétkezi munkára, hanem a jó talajra is szüksége van, hogy term?re hajtson, éppúgy hiba a mi nevel?i munkánk, ha a lélek talaját nem teszi termékennyé a családi otthon mélyen vallásos légköre. Nem egyszer tapasztaltuk, hogy emberileg szólva kárba vész minden fáradozásunk akkor, ha a gyermek odahaza éppen az ellenkez?jét tapasztalja az itt tanultaknak.

Sokat ér-e számára a napirendbe iktatott szentmise, ha odahaza még vasárnap is el szokás azt mulasztani? Sokat ér-e számára a lelki tisztaságról esett számtalan beszéd, ha tudja, hogy édesapja évek óta haragban él a Jóistennel? Kifejl?dik-e benne az imádság, az önzetlenség, a felebaráti áldozatkészség erénye, ha odahaza káromló szót hall és anyagiasságot, kapzsi önzést és részvétlenséget lát? Rá szoktatjuk-e ?t valaha is az önfegyelmezésre és jellemer?re, ha otthon éppen eszem-iszom, dínomdánomra, ivásra, mulatozásra, utcahosszat-kurjongatásra, bálozásra tanítják, s?t elt?rik, hogy még serdületlenül, valóságos gyermekkorban részt vegyen a nemcsak neki, de még az egészséges és józan feln?ttnek sem igen való szórakozásfajtákban?

Legyen ez a karácsonyi örömünk egyúttal alkalom is egy kis szül?i lelkiismeret vizsgálatra. Jól tudjuk, hogy legtöbb növendékünk családja igenis jó és termékeny talaj a keresztény élet számára. De javítanivaló mindenütt akad - javítsunk hát Isten segítségével!

Kérjük a kedves szül?ket, bízzanak bennünk. Higgyék el, hogy nem csak a mi személyes er?ink, hanem a konviktusba jutott minden anyagi hozzájárulás is az utolsó fillérig az intézmény fejl?dését, tehát a gyermek érdekét szolgálja. Nincs más célja a mi életünknek, szül?ének és nevel?jének egyaránt, hanem csak az, hogy közös gyermekünkben kialakítsuk annak az isteni gyermeknek a képmását, akinek b?séges áldását, békéjét, kegyelmét kívánja mindnyájuknak ?szinte szívvel

a Konviktus igazgatósága.

 



 



 

 

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Ma 2024. március 29., péntek, Auguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.